Krokotta:

Nem sok infó van róla! Egy olyan lény aki a halott szeretteink hangjával és jelenlétével közelíti meg a kiszemelt áldozatott és vesz rá, hogy öngyilkosságot kövessen el így megszerezve a lelkét! Vagy esetleg ő maga végez áldozatával! Álltalába a Mocsokba élnek!

Vámpírok:

A Vámpírok általában éjszaka járnak vadászni emberre vagy állatra, ha nem isznak embervért! A Vámpírok úgy néznek ki, mint akár melyik másik ember! Általában a nyak meg harapásával ejtenek egy sebet, amelyen keresztül a vért szívják! Egyes legendák szerint már szintén a harapástól vámpírrá válhat az ember, ha a vámpír is úgy akarja, más legendák szerint a vámpír vérrel érintkezett ember válhat vámpírrá. PL: Ha valahol megsérül az ember és ahhoz ér a vámpír vér, vagy a szájba kerül, akkor lehet valakiből vámpír! A vámpírok nagyon fejlett érzékekkel rendelkeznek, kilométerekről megérzik az ember szagot és halják a szív dobogását és a vér áramlását az erekben!

Álltalában úgy nevezett fészkekben laknak! Napfénytől védet helyen! A nap fény nem öli meg őket! Csak érzékenyek rá!

Megölésük:

A Fej Levágása!

Legenda szerint: Karó a szívbe!

Farkasember:

A farkasember vagy vérfarkas olyan ember, akit átok farkassá változtatott. Ilyenkor emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik. Eredeti görög neve, a λυκάνθρωπος, a görög lükosz (farkas) és az anthróposz (ember) szavak összevonásából keletkezett. A csehek ősi mitológiájában vlkodlak, a lengyeleknél wilkolak a neve; egyéb szláv elnevezései vukodlak, vukodlak, vurkolak, kudlak; a germánoknál werwolf (ógermán emberfarkas jelentésű szó, ebből a mai angol werewolf); a románoknál priculici vagy a szláv névből származó vîrcolac.

A farkasember legendája az emberiség egyik legősibb és legismertebb mítosza. A farkasemberekről szóló, alakváltó történeteket megtaláljuk mindenhol, ahol a világon írott történelem létezik. Elemeiben a samanizmusra megy vissza. Olyan területeken is találkozni párhuzamaival, ahol nem élnek farkasok (Brazíliában jaguárember, Japánban rókaember)

Megjelenés, tulajdonságok

Az európai folklór szerint a vérfarkasok megkülönböztető jegyeket viselnek magukon emberi alakjukban is : ilyenek például az összenőtt szemöldök, a hegyes körmök, az imbolygó járás. Az egyik alapvető módszer hogy megállapítsák egy emberről hogy vérfarkas, hogy vágást ejtenek a testén, és a seb belsejében szőr látszódik. Egy orosz babona szerint a vérfarkasoknak emberi alakjukban sörte nő a nyelvük alatt. A vérfarkasok állati formájának megjelenése különféle hagyományokban eltérő, jellemzően nem különbözik az átlagos farkastól, bár a legtöbb monda szerint nincsen farkuk, és emberi szemekkel és hanggal bírnak. Visszatérve emberi alakjukba, gyenge, visszahúzódó, lelki fájdalomtól gyötört emberként dokumentálták. Sok vérfarkasról szóló írás a történelem folyamán, olyan embernek írta le őket, akik melankólikusak, krónikus depressziótól szenvednek, és keserűek az általuk elkövetett bűnök miatt. Az általánosan elterjedt nézet a középkori Európában az volt hogy a vérfarkasok előszeretettel falták fel a frissen eltemetett holttesteket. Ez a nézet széles körben dokumentált, például a 19.századi Annales Medico-psychologiques kötetben is. A skandináv hagyományok szerint a vérfarkasok jellemzően öregasszonyok, méregtől csöpögő karmokkal, és bénító pillantással. A szerb mondák vulkodlakjai évente összegyűlnek egy téli éjszakán, ahol közösen egy rituálé keretésben leveti farkasbundájukat és a fákra akasztják, majd kölcsönösen elégetik egymás bundáját, ezzel szabadítva meg társukat az átoktól. A haiti mondák szerinti jé-rouge-ok az éjszaka közepén felriasztják a gyermekes anyákat és elkérik gyermeküket, melyre a félig kába nők néha igent mondanak.

A vérfarkassá válás:

A vérfarkassá válás jónéhány különböző módszerét írták le az idők folyamán. Az egyik legegyszerűbb az, ha az ember meztelenre vetkőzik és egy farkasbundából készült övet teker a dereka köré. Néhány helyen egy farkas egész bundáját említik. Más esetekben a teljes bőrfelületet kell bekenni különféle mágikus kenőcsökkel. Esővizet inni egy állat lábnyomából, vagy egy korty egy elvarázsolt forrásból szintén hatékony módszerei az átváltozásnak. A 16. századi svéd író, Olaus Magnus szerint a litván vérfarkasok egy speciális alapanyagokból készített sörtől változnak át, míg Ralston az Orosz Énekek című könyvében a még mindig elterjedt bűverejű átváltoztató éneket is leírja. Olaszországban, Franciaországban és Németország területén elterjedt hiedelem szerint vérfarkassá változni szerdán és pénteken éjjel lehetséges, teliholdkor, ha a telihold fénye az ember arcára vetül. Más esetekben az átalakul valamiféle sátáni eskü letétele után következik be. Ahogy Richard Verstegan írja a Restitution of Decayed Intelligence című könyvében : "A vérfarkas oly kuruzsló vala, kiknet teste balzsammal kenetik meg, mely balzsam az ördög ösztöneit plántálja őbelé, és dereka az elkárhozott szíjjal körülöveztetik és mely az vonásait eltorzítja vala, nemcsak külsőkben mint az toportyán fíregét, hanem az lelkét is, mely az toportyánok természetét oltja beléje, ameddiglen csak az szíjat viseli. Ez idő alatt viselkedése akár farkasé, gyilkol vala." A könyv 1628-ból való, és akkoriban ez a vélekedés volt elterjedt egész Európában. A lükantrópia átka sok korabeli tudós szerint az isteni büntetés egy formája volt. A vérfarkasokról szóló történetek jó részében megjelenik Isten vagy egy szentje, mely egy-egy embert haragjukban átkoznak el és az így válik vérfarkassá. Sokhelyütt említik, hogy a Katolikus Egyház által kiátkozott emberek válnak vérfarkassá. Egy figyelemreméltó kivétel is akad az ördög és a lükantrópok együttműködése alól : egy kevéssé ismert per mely egy 80 éves litván férfi, Thiess ellen folyt, 1692-ben, Jurgenburgban. Thiess eskü alatt vallotta, hogy ő és más vérfarkas társai voltak az Isten Kopói nevű csoport. Állította, hogy harcosok voltak, akik alászálltak a pokolba hogy boszorkányok és démonok ellen harcoljanak. Az ő erőfeszítéseiknek következtében nem volt képes a sátán a környékbeli eltévelyedett embereket lerántani magához a pokolba. Thiess határozott volt állításaiban, és elmondta hogy a német és orosz vérfarkasok ugyancsak harcoltak a sátán seregeivel a pokolban, és ragaszkodott ahhoz hogy a vérfarkas, ha meghal, tárt karokkal várják a mennyországban. Végül Thiess tíz korbácsütés büntetést kapott bálványimádás és babonaság miatt. A modern kor horrorisztikus műveiben jellemzően a más vérfarkas általi harapás ótján terjed a lükantrópia.

Gyenge pontok:

A modern művek úgy írják le a vérfarkasokat, hogy az ezüsttel szemben érzékenyek, ám bármilyen más támadással szemben különösen ellenállók. Ez a momentum nem jelenik meg a 19. század előtti művekben. (Úgy tűnik hogy a 18. századi regész, a Gévaudani Bestia ihlette ezt a gondolatot, melyben egy ezüst pisztolygolyó által végeznek a vérfarkassal) A vámpírokkal ellentétben a vérfarkason nem érzékenyek a vallási ereklyékre és szimbólumokra mint például a szenteltvíz vagy a kereszt. Néhány ország mondái szerint a rozs és a fagyöngy biztonságos távolban tartja a vérfarkasokat. A belgák szerint a hegyi kőris árnyékában biztonságban vannak a vérfarkasoktól, míg megint máshol a farkasszőlőt ajánlják a támadások ellen.

Gyógymódok

Változatos módszerek állnak rendelkezésre a lükantrópia gyógyítására. Az antik világban a görögök és rómaiak úgy vélték a lükantrópiát a kimerültség gyógyítja. A középkori Európában három módszert tartottak számon : a gyógyír alkalmazását, sebészeti vagy ördögűzési módot. Mindazonáltal jónéhány ezek közül a módszerek közül halálos volt a beteg számára. Sziciliában például úgy tartották hogy a beteg homlokát egy erős és határozott mozdulattal késsel kell megszúrni a gyógyulás elérése érdekében. Ugyaninnen származik az a módszer, mely szerint a vérfarkas kezeit tűvel kell átszúrni. Németalföldön, Schleswig-Holsteinben úgy gondolták a vérfarkas pusztán azzal meggyógyítható, ha háromszor a keresztnevén nevezik, míg Dániában azt tartották hogy a vérfarkas meggyógyul ha csúnyán leszidják. A megkeresztelés szintén elterjed hiedelem volt a vérfarkasok gyógyításában. A Szent Hubertus iránti áhitat és imádság úgyszintén gyógyírként és védelemként szerepelt.

Alakváltó:

Az alakváltó egy félig ember, félig állat-szerű teremtményt, mely képes állat, de legfőképpen emberi testet változtatni, pontosan felvenni az adott személy külsejét, beszédstílusát és mozdulatait. Csatornákban él, ahol általában átalakul, és ide hozza le áldozatait, melyeken napokig is elél. Kinézete hasonlít a mitológiabeli farkasemberéhez, mely valójában eme teremtményen alapszik, szeme a kamerában pedig ismeretlen okból világít. Az alakváltó először felveszi áldozata külsejét, majd megöli azt. Ez a fajta teremtmény valószínűleg egykor emberi lényként született, ám az evolúció során megtanulta külsejét változtatni.

Érzékenyek az ezüstre és a szentelt vízre!

Ghoulok: A Ghoulok olyan lények, melyek holtak testéből táplálkoznak, ám ha élőket fogyasztanak, képesek felvenni azok alakját és emlékeit.

Megölni őket lefejezéssel lehet.

Kaszás:

1. verzió

A kaszás az ősi legendák szerint egy szellem, vagy valamiféle hasonló természetfeletti lény, mely emberi lelkeket szállít át a túlvilágra. Eme lényt emberi szem nem látja, kivéve a leendő áldozaté, vagy halott emberé. A kaszást fekete mágiával irányítani is lehet, megölésük pedig egy különleges rituálé során történhet.

2. verzió

A Kaszás félelmetes fekete csuklyában,és nevéből eredően egy hatalmas kézi kaszával közlekedik,s halált hoz azokra akiket meglátogat. Az arcát gondosan eltakaró félelmetes és hátborzongató alak állítólag mégis létezik. Az éjszaka közepén tesz látogatást a gyanútlan áldozatok hálószobájában,s állítólag akiket meglátogat napokon belül meghalnak különböző betegségekben,vagy szerencsétlen balesetekben. Éppen ezért,nem véletlenül hívják őt a halál hírnökének,akit azonban sokan azonosnak,legalábbis külső jegyek tekintetében hasonlónak tartanak a hóhérral,aki mint tudjuk a halálos kivégzéseket hajtja ,vagy hajtotta végre anno a sötét középkorban. A kaszás valóban hasonló a hóhérral,ám annyi különbséggel,hogy a kaszás állítólag egy egyedülállóan létező,s más lényektől különálló gonosz túlvilági lény. Az kérdéses hogy önszántából hatja -e végre a brutális gyilkosságokat,vagy esetleg megbízói utasításra cselekedik. Mivel ez a rémisztő szellemlény a hiedelem szerint nem hús-vér testből áll,ezért szinte lehetetlen megölni,s mégis ennek ellenére a világ számos pontján előfordult,hogy néhány meglátogatott személy szembeszállt vele,s elüldözte. Vajon ez minek tudható be ? Ennyire gyáva lenne ? Bár a kaszás nagyon ritkán teszi tiszteletüket az ember házában,lakásán ,azért nem árt óvatosnak lenni,hiszen amint leszáll az éj,bármelyik időpontban megjelenhet ,s nem válogat a hálószobák között. Egy másik al-elmélet szerint a kaszás nyomában a halál szaga jár. Ez azt jelenti,hogy a megjelenése előtt és alatt az áldozatok egy különös,furcsa, fullasztó szagot éreznek,s lélegeznek be: ez az úgynevezett halál szaga.

WENDIGO:

Wendigo (a szó írásmódja bizonytalan, úgy is ismert, hogy Windigo, Weendigo, Windago, Windiga, Witiko, ween dagoh stb.), egy rosszindulatú, kannibál szellem az algonkin indiánok mitológiájából, ami képes megszállni az embereket.

A szónak körülbelül 45 variációja létezik. Még pár közülük: Atchen, Chenoo, Kewok, Wheetigo, Windikouk, Wi'ntsigo, Wi'tigo, és Wittikka.  A legelső Wendigo legendák valószínűleg a prehistorikus korban születtek és szájhagyomány útján terjedtek. Az első írásos említést Paul Le Jeune jezsuita misszionárius tette a legendabeli teremtményről, míg Quebec-ben szolgált a korai 17. században. 1636-ban Paul atya jelentést küldött feljebbvalóihoz Rómába egy bennszülött nővel kapcsolatban, aki spirituális transzban figyelmeztette társait, hogy valami megtámadja majd a szomszéd falut. A lelkipásztor leírása szerint a valóban bekövetkező támadás egy vérfarkas nyomaira emlékeztetett ("a sort of werewolf").

Wendigo csak egy része a változatos észak amerikai és kanadai Algonkin indián hitnek. Náluk a Wendigo gonosz természetfeletti jelenség (manitou), akinek nagy szellemi ereje van. Elsősorban a hideghez, északhoz, és a télhez kapcsolták őket, valamint az éhezéshez és az éhhalálhoz. Basil Johnston, egy odzsibua tanár, kutató és előadó, 11 olyan könyv szerzője, ami mind az indiánok legendáit és mítoszait dolgozza fel, így mutatja be a Wendigót. 

„ A Weendigo betegesen sovány volt, szikkadt bőre szorosan tapadt a csontjaira. Az arcszíne a halál hamuszürkéje és a szemei mélyen lapultak üregeikben. A Weendigo úgy festett, mint egy csontváz, ami épp most kelt ki a sírból. Az ajkai cafatosak és véresek. (...) A Weendigo a hús rothadásából kelő megtestesült tisztátalanság és nyomorúság. "

Ugyanakkor a Wendigók a falánkság és kapzsiság megtestesülései is voltak. A szellemüket az ölés sem elégítette ki, rögtön új áldozat után kutattak. Néhány hagyományban, az emberek, akiket legyőzött a kapzsiság Wendigóvá válhattak. A Wendigo mítosz így a bátorítás, az együttműködés és mérséklet eszközéül szolgált.

Az odzsibua és más indián törzsek (Eastern Cree, Westmain Swampy Cree és Innu/Naskapi/Montagnais)szerint a Wendígók mint hatalmas, sokszor az embereknél nagyobb teremtmények és ahányszor egy Wendigo megeszik egy embert még nagyobbra nő- a bekebelezett tápláléka arányában, így sosem lakik jól. A Wendigókat ezért szüntelen éhség gyötörte, ha nem ehettek csonttá soványodtak.

Kanadai források szerint, melyek már egy igen komplex képet jelenítenek meg, a lény erősebb, mint egy medve, magasabb hat méternél is, úgy fest, mint egy járkáló holttest, a szaga, akár a rothadó hús. Gyorsabban fut bármely emberi lénynél, hosszú, lebegő haja mögötte száll, néha tüzet lehelhet, míg a szíve jégből van. Bár tud beszélni de leginkább csak sziszeg, vagy üvölt. A jeges szelekkel repül és jár a vízen, anélkül, hogy elsüllyedne. Ugyanitt említik meg, hogy Wendigóvá az is tehet embert, ha megátkozza egy sámán.

Johnston a "The Manitous" című könyvében kifejti, hogy a wendigo egyszerre mítosz és filozófia. Majd minden Wendigo önmagunk által teremtett, állítja. A lény egy ember volt akit az önzősége felemésztette az önkontrollját és sosem érheti el a kielégülés állapotát. Ezért éhesek a Wendigók mindig, bármennyit is esznek. Johnston elmondja, hogy az elmúlt 200 évben egy újfajta wendigo jelent meg Észak Amerikában. Multinacionális gyárak falják fel profitra örökké éhesen a tájat, mint az indián legendák gigászi szörnyei.

Minden kultúrában, ahol a Wendigó megtalálható, osztoznak abban a hitben, hogy emberi lény átváltozhat Wendigóvá, ha valaha is részt vett kannibalizmusban, vagy ha - gyakran álmában- megszállta egy Wendigo szelleme. Miután átváltozott, erőszakos lesz és késztetést érez, hogy emberi húst egyen. A szokás szerint leggyakoribb oka, valaki Wendigóvá változásának, hogy átesik egy szociális krízisen, mely során hiányosan táplálkozik (éhezik), majd kannibalizmust követ el.

Az északibb Algonkin társadalmakban, a kannibalizmus, még ha szükségből követik is el tabu volt.

Szörny szülöttek:

Könnyen fel veszeik egy ember gyerek formályát!

A legendák szerint az ablakon bemászva ragadják el őket, vérhez hasonló nyomot hagynak az ablaknál és a gyerekek "bőrébe bujnak" Aztán ott maradnak mert az anyákból táplálkoznak az izűleti nedvekből! Akiből táplálkoztak furcsa zuzodás figyelhető meg a nyaka hátsó részén! A lények pár hétig szívják őket mire az anya meg hal.  Aki a lény és a táplálék forrás kzé áll az meg hal. Pl:. apa, és az egy házban élők akik akadályoznák a lényt a táplálkozásban!

És csak tűzzel lehet őket el pusztítani!

Az igazi gyerekeket a föld álá rejtve tartják hogy az anya szörny meg tudja őket enni!

Ha az anyát meg öljük a többi is meg hal!

Oldal: Szörnyek
DÉMOM ÉS SZELLEM VADÁSZ - © 2008 - 2024 - demon-szellemvadasz.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat